Ugrás a tartalomra

tettmesepalyazat@richter.hu

A pályázat kiírója

Szabó Szabolcs Alapítvány

A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány (Sz2A) a tudományos oktatás fényes múltjára büszke, jelenéért aggódó és jövőjéért tenni akaró platformként kívánja szolgálni pedagógusok, pedagógus-hallgatók, diákok, szülők, szimpatizánsok, és a szakembereket munkaadóként foglalkoztató szervezetek építő együttműködését. A természettudományos tanárutánpótlás hiányára keressük a megoldásokat, hiszen célunk, hogy 10-15 év múlva is legyen, aki tanítja természettudományokra a gyerekeket, ezáltal pedig fennmaradjanak és folytatódjanak a természettudományos oktatási értéklánc hosszú hagyományai.

A névadónk, a fiatalon elhunyt kitűnő kémiatanár, Szabó Szabolcs által korábban végzett, vidéki iskolákra fókuszáló, utazó kísérleti bemutató foglalkozásokat Kémia Mobillabor néven indítottuk újra. Az Alapítvánnyal együttműködő tanárok számos olyan helyre jutnak el, ahol a gyerekek nemigen láthatnak kísérleteket (vagy vehetnek részt tanulókísérletekben), ahol gyakran már nincs szertár, de rosszabb esetben valójában már óra és tanár se nagyon. A programot a járvány idején kibővítettük a Digitális Mobillaborral, a kísérleteket videó formájában hozzáférhetővé tettük minden diák és tanár számára.

A Tansegéd.hu egy olyan tanmenethez kapcsolódó, sematizált, könnyen kereshető videót, feladatlapot, animációt és más gyűjteményt tartalmazó honlapcsalád, amely a természettudományos szakos oktatók napi munkáját segíti. A felhasználó tanárok kevesebb idő alatt találhatnak releváns, könnyen hasznosítható anyagokat, és módszertani repertoárjukat is lehetőségük van bővíteni.

Évente (amikor a járványhelyzet nem szól közbe) megrendezzük a Szabó Szabolcs Komplex Természettudományos Vándorkupát. A verseny elsősorban vidéki iskolák 7-8. osztályos tanulóiból álló csapatoknak szól, ahol a győztes – tanulmányi kirándulás fődíj mellett – elnyeri a jogot a Vándorkupa következő versenyének megrendezésére, amelyben a győztes csapat addigra nagyobb, továbbtanuló diákjai már feladat-alkotó szervezőként vehetnek részt.

Több alkalommal adtunk ki támogató ösztöndíjat tanárszakos egyetemi hallgatók legjobbjainak, hogy segítsük nemzetközi szakmódszertani konferenciákon részvételük, megmérettetésüket, és azt, hogy közvetlenül élhessék meg és hozhassák haza a nemzetközi fősodort. Általában is igyekszünk a – sajnos egyre kevesebb – tanárszakos hallgatóval tudásmegosztással, hálózatépítéssel, és értelmes kezdeményezésekbe bevonással együttműködni.

Számos kezdeményezéssel foglalkozunk, az előkészítés vagy megvalósítás különböző fázisaiban. Ilyenek például:

  • a tanári pályaorientáció lehetőségei;
  • a pályán lévő tanárok és a fiatal pályakezdő kollégák közti mentorálás;
  • diák mentorálja társát (akár más iskolában, online);
  • a szakemberekből tanárrá átképzésben rejlő lehetőségek és kérdések;
  • ösztöndíjak, pályázatok kidolgozása például tanári feladatlap-alkotásra, kiemelkedő módszertani szakdolgozatok írására és bemutatására, vállalatok által is támogatott, tanári diplomamunkák elkészítésére.

Ezért is nagy öröm számunkra, hogy a TETT meseírópályázat aktív részese és lebonyolítója lehetünk, és hogy együttműködő társunk a Richter Gedeon Nyrt., amelynek céljai a fentiek tekintetében nagyon hasonlóak. Ez az innovatív kezdeményezés is kigyújthat szikrákat gyerekek, fiatalok szemében, felismerhetik, hogy a természettudomány valójában napi szinten él velünk és nem „félnivaló” tantárgy, illetve néhányukban az is helyre kerülhet, hogy hiszen nagyon szeretnek erről másoknak beszélni, mesélni, írni. Ők a jövő természettudományos tanárpalántái! Reméljük, hogy a mentoráló tanárok, szülők, nagyszülők is ebben a szellemben lelkesítik, támogatják őket, és a közös ügyet.