A Sziklakirály fiai

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy távoli ország a magas hegyek között: a sziklák, a kövek és a kavicsok időtlen és mozdulatlan világa. Ez az ország Sziklaország volt, ahol Sziklakirály uralkodott. A királynak három fia volt, akiket szeretett volna mindig maga mellett tudni. A királyfiak azonban világot akartak látni, ezért kérlelték az édesapjukat, hogy engedje el őket megismerni a nagyvilágot. A király nagyon szerette a fiait, ezért a véget nem érő kérlelésüknek fájó szívvel, de engedett. A király elmondta, hogy ha a fiai elhagyják a királyságot, nem biztos, hogy vissza fognak tudni oda térni, mivel a visszavezető úthoz először apróvá kell széthullani, majd óriássá összeállni. A fiúk megígérték édesapjuknak, hogy egyikük hazatér, és a tapasztalatokból megerősödve, átveszi tőle az uralkodás terhét.

Elsőként a legidősebb királyfi indult útnak. Megvárta a tavaszi olvadást, amikor a föld, amiben rendületlenül állt, felengedett, így a viharos szél és az olvadó víz segítségével könnyen ki tudott mozdulni a helyéről. Zuhant és gördült egyre lejjebb, miközben kisebb-nagyobb darabok törtek le róla. Egyre kisebbé vált, elaprózódott, miközben más szikláknak ütközött. Végül belezuhant egy zúgó folyóba, ahol a víz magával ragadta. Sodródása során a folyóban más hordalékoknak, köveknek ütközött, tovább töredezett, csiszolódott, egyre kisebbé, homokszemnyivé vált. A még így is daliás királyfi a folyóban megismerkedett és szerelembe esett annak gyönyörű tündérével. Összeházasodtak, és boldogan ringatóztak a folyóban. Az utazásuk során melegebb vidékre értek, a folyó lelassult és kiszélesedett, elöntve termékeny hordalékkal a folyóvölgyet. Ekkor a folyóvölgybe emberek érkeztek, akik az árteret megművelték, felszántották, bevetették és növényeket termesztettek rajta, amivel a királyságuk lakosait és az itt élő állatokat táplálták. A királyfi úgy gondolta, hogy megtalálta a világban a helyét. Ő maga is boldog és másokat is azzá tesz.

Sziklaországban sokáig vártak, de a legnagyobb királyfi nem tért vissza, így útnak indult a középső királyfi. Ugyanúgy indult útnak, mint a fivére, a tavaszi hóolvadás és a viharos szél segítségével. Útja során ő is sokat zuhant, daliás teste összetört, elaprózódott, majd ő is belezuhant a folyóba, ahol találkozott fivérével és annak tündér feleségével. A középső királyfit a fivére a birodalmán átkalauzolta, majd a folyóparton, sok szerencsét kívánva, útjára bocsátotta. A középső királyfi, ekkor már apró homokszemként, megpihent a folyóparton, megszárítkozott, majd melengette magát a napsütésben. A folyóparton játszadoztak a széltündérek. A királyfinak nagyon megtetszett az egyik széltündér, aki felkapta a homokszemnyi királyfit, és magával ragadva tovafutott vele. Miközben a szépséges széltündér röpítette a királyfit, megismerték és megszerették egymást, összeházasodtak. A széltündér egy olyan birodalomba repítette, ahol ő uralkodott. Itt a szél lágy, majd viharos erejével homokviharokban összecsiszolva röpítette a homokszemeket, belőlük hol itt, hol ott dűnét építve. A homokszemek itt a nappali forróságban felhevültek és az éjszakai fagyokban hirtelen lehűlve, tovább aprózódtak, finomodtak. A királyfi minden éjjel sivatagi rózsává kristályosodva vallott szerelmet a feleségének. Ő itt találta meg a boldogságot.

Sziklaországban sokáig várták a középső királyfi visszatérését, de mindhiába, így végül útnak indulhatott a legkisebb királyfi. Ő is bejárta a fivérei útját, látta a boldogságukat, és tudta, hogy ők már nem fognak visszatérni Sziklaországba, így neki kell megtalálni a visszavezető utat. A kiskirályfit sógornője, a széltündér letette finom homokként a talajra. Sem a víz-, sem a széltündér nem tudták, hogy hol találhatja a hazavezető utat. A kiskirályfi így bánatában elnyújtózott a talajon, és fáradtan elszenderedett. Egyszer csak azt érezte, hogy sok homokszem, elhullott növényi rész rakódik rá, és nem tud alóluk kijutni. A kiskirályfi felett egyre több minden halmozódott fel és egyre mélyebbre került a föld mélyében. Lefelé kerülve egyre melegebbet érzett, nőtt körülötte a nyomás és a forróság. A királyfi eljutott a Tűz birodalmába, ahol kristályokat, drágaköveket, gázokat és kőolajat látott, ahogy egyre lejjebb jutott a föld mélyében. Olyan mélyre került, ahol már a forróságtól minden megolvadt, magmává vált. A tűz tündére itt élt. A kiskirályfi elmondta neki, hogy szeretne visszatérni édesapjához Sziklaországba, de nem találja az utat. A tündérnek megtetszett a kiskirályfi, ezért segített neki, elvitte egy felfelé vezető kürtőhöz, itt forró lávaként más kőzettel összeolvadva elindította felfelé a tűzhányó krátere felé. A kiskirályfi a tűzhányó tetején lávaként kitörve lassan sziklává hűlt és örömmel látta, hogy visszajutott édesapja birodalmába.

Megértette, hogy miként vált apróvá, majd újra hatalmas sziklává, ahhoz, hogy hazatérhessen. A tapasztaltak és a hazatérés tették őt boldoggá.