Ugrás a tartalomra

tettmesepalyazat@richter.hu

Pályázati kiírás – 2023

A Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek 2023 a Richter Gedeon Nyrt. által a Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány (Sz2A) szakmai együttműködő partnerségével meghirdetett természettudományos mese- és történetíró pályázat általános iskolás (3. osztálytól), középiskolás, valamint középfokú szakképzésben résztvevő diákok számára. A pályázat fővédnökei Döbrentey Ildikó és Levente Péter. A pályázat eszmei támogatója az Oktatási Hivatal.

Mi a pályázat célja?

A pályázat célja, hogy a résztvevők munkáikkal mutassák be, számukra mit jelent a természettudomány (környezet- és természetismeret, földrajz, biológia, fizika, kémia), milyen hasznosítható tudást és élményt nyújt a terület felfedezése, megismerése és szeretete, mindezt olyan mesés formában, hogy az alkotók műveiből gyűjtemény állhasson össze, mely inspirációt jelent majd a jövő diákjainak, kutatóinak és természettudósainak, és nem utolsó soron tanárainak. Fentieken túlmenően cél a diákok szemléletformálása a természettudományokhoz kapcsolódó irodalmi alkotások – mese vagy egyéb rövidebb történet – készítésével, valamint a diákok íráskészségének, fantáziájának erősítése. Mindezzel igyekszünk segíteni abban, hogy a jól képzett és elhivatott természettudományos és műszaki értelmiségi, valamint természettudományos tanári utánpótlás a jövőben is biztosítva legyen.

Kik pályázhatnak?

Általános iskolás, középiskolás és középfokú szakképzésben résztvevő diákok nevezhetnek az alábbi korcsoportokban:

1. korcsoport: általános iskola 3-5. osztályos tanulói
2. korcsoport: általános iskolák és középiskolák 6-8. osztályos tanulói
3. korcsoport: középiskolák, illetve középfokú szakképzésben résztvevő oktatási intézmények azon legalább 9. osztályos tanulói, akik érettségi bizonyítványt még nem szereztek.

A pályázaton a magyarországi, továbbá a Kárpát-medence (Ausztria, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna) államaiban működő általános iskolák és középiskolák tanulói vehetnek részt egyénileg vagy kétfős csapatként (a csapattagoknak ugyanabban a korcsoportba kell tartozniuk).

Milyen írásművel lehet nevezni?

Pályázni olyan, a pályázó önálló alkotásának tekinthető magyar nyelvű mese vagy egyéb rövidebb történet megírásával lehet, amelynek természettudományi vonatkozása van, azaz a történet kapcsolódik a környezetismerethez, természetismerethez, földrajzhoz, biológiához, fizikához vagy kémiához. (E helyütt is szeretnénk egyértelműsíteni, hogy a hagyományos értelmezésnek megfelelően a matematika – bár a természettudományos leírások alapvető eszköze – önmagában NEM tartozik a természettudományok körébe. Így olyan pályaműveket, amelyekben a tudományos elemek kizárólagosan csak matematikai tartalmúak, nem tekintünk a TETT szellemiségének megfelelőnek.)

Minden pályázó csak egy eredeti, saját művel indulhat, amely más pályázaton nem vett részt, illetve publikálásra nem került. A műnek egy vagy legfeljebb két – ugyanabba a korcsoportba tartozó – szerzője lehet.

A művek megengedett terjedelme szóközökkel együtt:
1. korcsoportban: maximum 5.000 karakter
2. korcsoportban: maximum 9.000 karakter
3. korcsoportban: maximum 14.000 karakter

A pályaművekhez külön dokumentumban mellékletként csatolhatók illusztrációk, rajzok, egyéb vizuális elemek (legfeljebb 1 db), a zsűri azonban kizárólag az írott anyag minőségét veszi figyelembe a döntésnél. Ezek az illusztrációk a zsűri által kiválasztott pályaművekből szerkesztett könyvben nem jelennek meg.

Hogyan ellenőrizheted a meséd karakterszámát?

Mit értékel a zsűri?

A zsűri a következő főbb szempontokra figyel a Pályázatok értékelése során:

  • ALAPÖTLET
  • KREATIVITÁS, EREDETISÉG
  • TUDOMÁNYOSSÁG, HITELESSÉG
  • ÍRÓI KÉSZSÉG
  • CÍM
  • TÖRTÉNETFEJLŐDÉS
  • KIDOLGOZOTTSÁG
  • TÁRSADALMI ÉRZÉKENYSÉG
  • „TETT-SZERŰSÉG”

Felhívjuk figyelmedet, hogy mielőtt pályázatod megírásába fognál, mentoroddal együtt feltétlenül olvassátok el az értékelésről szóló részletesebb útmutatást. Ott megtudhatod, mire kell törekedned, hogy pályamunkád ne csak magával ragadó olvasmány legyen, de a zsűri ezen felüli elvárásainak is megfeleljen.

Részletes értékelési szempontok

Etikusság

Az etikus hozzáállás a Pályázó és mentora részéről alapvető elvárás. Mesterséges intelligenciára épülő szövegalkotó alkalmazások használata a pályaművek megírásakor etikailag elfogadhatatlan, továbbá ellentétes a TETT szellemiségével, célkitűzéseivel, a pályamű önálló megalkotásától várt hatásokkal. Ugyancsak elfogadhatatlanok a plagizált tartalmak, valamint a mentor Pályamű elkészítésében vállalt – jelen szabályzat elveivel ellentétes – domináns szerepe (lásd Mentorok szerepe).

A zsűri

A nyertes pályaműveket bírálóbizottság (zsűri) választja ki a három korcsoporti kategóriában, 2024. január 26-ig.

A zsűri tagjai:
  • Bajzáth Mária, neveléstudományi bölcsész, mesepedagógus, meseíró
  • Bücs-Burján Nóra – a Richter HR képzési és fejlesztési osztályának képzési specialistája
  • dr. Dóbéné Cserjés Edit – Magyar Kémiaoktatásért díjas vegyész szakmai tanár, BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum, Budapest
  • Dobóné dr. Tarai Éva – Rátz Tanár Úr Életműdíjas kémia-biológia szakos tanár, Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest
  • Döbrentey Ildikó – Magyar örökség- és Prima díjas író
  • dr. Laszlovszky István – Gábor Dénes díjas szakgyógyszerész, a Richter klinikai projektkoordinátora
  • Levente Péter – Jászai Mari-, Magyar Örökség és Prima díjas színész, rendező, tanár
  • Patkó Csaba – építészmérnök, HR tanácsadó, az Sz2A munkatársa
  • Raákné Kiss Erzsébet – Magyar Kémiaoktatásért díjas nyugdíjas fizika-kémia szakos tanár, Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest
  • Rácz Kinga – kommunikációs specialista, a Richter PR és kormányzati kapcsolatok osztályának munkatársa
  • Prof. Dr. Szántay Csaba – a Richter tudományos főtanácsadója, egészségügy- és oktatástámogatási vezető, egyetemi magántanár
  • Szegi Beatrix – a Richter volt HR specialistája, az Sz2A munkatársa
  • Veitz Gábor – aktuárius, az Sz2A munkatársa
  • Weber Márton – a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója

A bírálóbizottság örökös tiszteletbeli tagjai:

  • dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit – gyógyszerész, a Richter volt humánerőforrás igazgatója, nyugdíjas
  • Molnárné Czirják-Nagy Zsuzsanna – újságíró, a Richter PR és kormányzati kapcsolatok osztályának volt munkatársa, a MORICON Design Studio Kft. ügyvezetője

Ismerd meg közelebbről zsűrinket!

A mentorok szerepe

Habár a Richter TETT a diákok önálló alkotásainak kíván teret adni, a sikeres pályamunka megalkotását nagyban segítheti az ő bizalmukat élvező, hiteles és felelősségteljes útmutatói szerepet betölteni képes személy – ő a Mentor. A Mentor lehet természettudományos tárgyat vagy anyanyelvet, irodalmat tanító tanár, vagy más bölcs segítő, jellemzően szülő. A Mentornak igen fontos feladata lehet a pályázó támogatásában, azonban erőteljesen figyelnie kell arra, hogy a mentori hatás ne dominálja a pályázatot.

Bővebben a mentorok szerepéről

Mit lehet nyerni?

A pályázat legfontosabb elismerése, hogy a zsűri által kiemelkedő színvonalúnak talált művek megjelenési lehetőséget kapnak a Richter TETT-könyvben.

Ezen túlmenően minden kategóriában külön díjazzuk a három legjobbnak ítélt pályaművet. Kétfős nevezés esetén a nyeremény fele-fele arányban illeti meg a pályázókat.

I. helyezett: 300.000 (háromszázezer) Ft összegű díj
II. helyezett: 250.000 (kétszázötvenezer) összegű díj
III. helyezett: 200.000 (kétszázezer) Ft összegű díj

A díj elsősorban tárgyjutalom, de a Pályázati Partnerek döntése szerint a díj értékének összeghatáráig kiegészíthető vagy helyettesíthető a TETT szellemiségével összhangban lévő vásárlási- vagy ajándékutalvánnyal is.

A Pályázati Partnerek fenntartják a jogot megosztott díjak odaítélésére, továbbá arra, hogy indokolt esetben ne osszanak ki minden díjat, illetve, hogy további művek szerzőit jutalmazzák. Az eredményhirdetés díjátadón, ünnepélyes keretek között történik. A TETT-könyvbe kerülőket, illetve az ezen felül díjazottakat e-mailben értesítjük. A díjazott diákok, iskolájuk és mentoruk nevét a díjátadó napján a www.tettmesepalyazat.hu honlapon közzétesszük.

Fontos dátumok

Pályázati felület megnyitása: 2023. szeptember 18.
Pályázati dokumentáció beérkezésének határideje: 2023. november 14. (kedd), 22.00 óra
Nyertesek értesítésének határideje: 2024. február 21-ig
A díjátadó tervezett időpontja: 2024. március (a pontos dátum egyeztetés alatt)

Hogyan lehet pályázni?

A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a Mese beküldése oldalon lehet benyújtani, a szükséges dokumentumok feltöltésével, illetve a szükséges nyilatkozatok elfogadásával. A pályázatot kizárólag word, a rajzot, illusztrációt (ha van) pdf, jpg vagy png kiterjesztésű fájlként, a kitöltendő nyilatkozatot pedig pdf dokumentumban kell feltölteni. Pdf formátumú, kézírásos/szkennelt pályaművet nem fogadunk el. Ha a pályázó még nem tud word dokumentumot készíteni, kérje a szülő vagy pedagógus segítségét, illetve az említett pályázati dokumentációk beadása, az adatok megadása is igényelheti felnőtt segítségét, kiskorú pályázó esetén mindenképpen.

A pályázat részletes feltételeit tartalmazó dokumentumokat 2023. szeptember 18-án tesszük elérhetővé.

Sok sikert és jó munkát kívánunk a pályázóknak!

MESE BEKÜLDÉSE