Egy atom naplója

Időszámításunk előtt 400 körül, valahol Görögországban, Démokritosz műhelyében

– Nincs itt semmi izgalom. Csak futom ugyanazokat a köröket – mérgelődik az örökké pesszimista Undi. – Hát milyen élet ez? Csak körözök itt, mint gólyarotty a levegőben. Miééért?!

– Jaj, Undi! Ne legyél már mindig ilyen negatív! – vetette oda Boldog.

– Tudod, hogy egy csapat vagyunk. Egy és oszthatatlan, ahogy a mester is megmondta – jegyezte meg békítően Semmilyen.

– Még hogy veletek egy és oszthatatlan? Két ilyen tohonya alakkal? Ki sem mozdultok soha. Egyedül én futkosok itt, mint egy mérgezett egér. Látszik is a csinos kis méretemen. Mégsem vesz észre senki – dühöngött tovább Undi. – Még hogy atom? Fel sem fogh-atom... Hahaha... A mestertől is csak ennyire telik?! Fedezzen már fel valaki! Könyörgöm!

 

Az 1800-as évek eleje, Anglia, Dalton otthona

– Ennek a Daltonnak is olyan homályos az elképzelése az atomról, mint a ködös angliai időjárás. Még neki sem tűntem fel – siránkozott Undi.

– Jaj, Undi! Ez legyen a legkisebb gondod – legyintett Boldog.

– Nyugodjatok meg! A tudomány fejlődik. Dalton úr már rájött, hogy mi fán teremnek az elemek, a vegyületek és a keverékek. Előbb vagy utóbb valaki minket is észre fog venni – mondta az örökké nyugodt Semmilyen.

– Még hogy nyugodjak meg! Folyton csak futok, és futok, és futok, és futok...

– Rendben Undi, elsőre is megértettük – mondta Semmilyen.

– Vajon „Mr. Keringő”-t mi vidíthatná fel? – érdeklődött Boldog. – Meséljünk neked az újdonságokról? Egyből szebb színben látod majd legalább az atomon kívüli világot.

– Ennyire még te sem lehetsz pozitív, Boldog! 2200 éve nem hallottam itt újdonságot – dohogott felháborodva Undi, és folytatta örökös körkörös ámokfutását.

 

A 1900-as évek eleje, Thomson házában a konyhaasztalon

– Vajon ma mi „sül ki” a professzor fejéből? Jól látom? Csak nem puding készül? – kérdezte bizakodóan Boldog.

– Mi?! Puding? Hadd lássam! – rikkantotta Undi, és rohanni kezdett, amilyen gyorsan csak tudott.

– Vigyázz!!! – harsogták hangosan a többiek.

Sajnos már késő volt. Undi beleszáguldott egy ottmaradt tésztacseppbe, megcsúszott rajta és egy hatalmasat repült.

– Mondtuk, hogy nem kell rohanni, a puding nélküled is megsül – jegyezte meg Semmilyen.

– Áúúú! Thomson legalább látta ezt a díjnyertes repülést? Talán ma végre észrevesz. Hm... Bár ez túl pozitív gondolat. Lehet, hogy megsérült a negat-ívem?  – vakargatta a fejét savanyú ábrázattal Undi.

– Nézzétek! Mi van ebben a pudingban? Mazsola? – közvetítette izgatottan Boldog.

– Nem tudom, de lehet, hogy az öreg felcserélte a cukrot a sóval, mert valahova nagyon siet... – kuncogtak mindannyian.

– Ó, csak az íróasztalán matat. Mit írhat? Lessük meg!

– Khm... pozitív közeg... blablabla... a negatív elektron, mint a mazsola a pudingban...

– Most szakácskönyvet ír? – vágott bele Boldog szavába a türelmetlen Undi.

– Történelmet ír, te buta. Éppen most fedeztek fel téged, te mazsola – közölte a nyilvánvaló, de jelentős tényt Semmilyen.

– Én? Mazsola?! Hát ez csodás, mondhatom! Most komolyan ezt a nevet ragasztotta rám? Nem elég, hogy kicsi vagyok… – sajnálkozott Undi, mire Semmilyen hozzátette: – …és meglehetősen negatív is.

– De látod milyen szép nevet kaptál? Elektron. Ez olyan előkelő – örvendezett Boldog.

 

1920-as évek, Egyesült Királyság, Rutherford dolgozószobájában

– Felfedeztek! Mégis leszólnak az emberek, és negatívnak mondanak. Ez szörnyű! – sajnáltatta magát az örökké elégedetlen Elektron.

Mindeközben Boldog a táblát nézi, amiről az alábbit tudja leolvasni: – Proton... pozitív... nagy tömegű...

– Há! Legalább látja, hogy te vagy a túlsúlyos, én meg ilyen apró, fürge és persze tökéletes – hordta fenn az orrát Elektron.

– Várjál, Boldog! – mondta Semmilyen. – Hm... pozitív is vagy, bár ezt mi mindig is tudtuk. Itt azt is írják, hogy valami van még rajtad kívül az atommagban. Mi lehet az?

– Juhú! Felfedeztek!!! Én is híres lettem – vágott Semmilyen szavába a mindig pozitív Proton.

– Én akkor is régebb óta vagyok a köztudatban, szóval én vagyok a híresebb – próbált felülkerekedni a telhetetlen Elektron.

– Ebben a kérdésben én inkább semleges maradok – jegyezte meg Semmilyen nyugodtan.

 

1930-as évek, Koppenhága, Bohr titkos laborjában

– Nézzük csak! Milyen modellről beszélt Bohr a fiának? – kérdezte fennhangon Proton.

– Melyiknek? Van vagy öt fia – értetlenkedett Semmilyen. – De mindegy is. Hová tűnt Elektron?

– Amióta olvasta Bohr kijelentéseit, állandóan energiaadagok után kajtat, hogy még fentebb hordhassa az orrát egy távolabbi, energikusabb pályán. Örökké valami kvantumokról hadovál. Persze nem hajlandó elfogadni, hogy nem sugározhat energiát – olvasta tovább Proton.

– Amúgy sem egy sugárzó egyéniség – heherészett Semmilyen.

 

1932-ben, Cheshire megyében, Chadwick lakásán

– Se pozitív, se negatív, csak a teste informatív! – gúnyolódott a frissen felfedezett Neutronon a most is irigykedő Elektron. – Most már papírod is van róla, hogy egy jó nagy Semmilyen vagy. Hiába kaptad ezt a tudományos nevet… Mit is? Valami Nutria?

– Neutron. És csak hogy tudd, mi alkotjuk Protonnal a híres atommagot – vágott vissza Neutron.

– Te meg csak azért ólálkodhatsz itt a közelünkben, mert ellenállhatatlan vonzalmat érzel irántam – szállt be Proton is a vitába.

– Még hogy ellenállhatatlan vonzalmat?! Előbb alkotnék elektronpárt. Csináljon már valaki valamit! Segítség!

 

Ezennel ezt az atom-jó naplót lezárom,
a folytatással a többieket kivárom...