Kívül tágasabb

Misi első ránézésre átlagos kamasz volt, leszámítva az arcát, ami nem volt éppen simának mondható. Bőrproblémái miatt Misi osztálytársai csak kráterképűnek csúfolták őt.

– Olyan az arcod, mint a Hold, ragyás! – röhögtek sokszor rajta a többiek.

– Hahaha! Hány becsapódást tudtok rajta megszámolni?

Misi nem verekedett, és nem állt le velük vitatkozni, teljesen felesleges volt. – Ez is el fog múlni, mint a nátha – gondolta. Sokszor eszébe jutott, hogy a Hold felszíne azért olyan egyenetlen, mert befogja az űrben száguldó meteoritokat. Vékony légköre nem ad védelmet a becsapódások ellen. –  Mit számít az a kis nemesgázkeverék? – A sok értékes anyag azonban a felszínén landol. Belegondolni is nehéz volt, mennyi kincset rejthet magában a Hold.

– Egyszer talán majd eljuthatok oda – ábrándozott Misi, miközben iskola után megpróbálta felidézni az utat a múzeumhoz. Már többször is járt ott, mert a kiállításokat érdekesnek és izgalmasnak találta. A magas épületben az ötödik emeleten volt az űrkutatástárlat, ide mindig gyalog ment fel, de ma nagyon fáradtnak érezte magát a sok heccelés miatt, és inkább a liftet választotta. Megnyomta a hívógombot, és várt. Közben azon gondolkodott, milyen lehet egy űrutazás, így nem vette észre, hogy egy idős hölgy is beszállt a liftbe. A csendet a néni törte meg:

– Hányadik emelet? – kérdezte kedvesen.

– Ötödik – felelte a fiú. Nem volt kedve beszélgetni.

– Érdekes, én is oda tartok – mondta derűsen a hölgy.

– Na, klassz! Milyen „szerencsés” vagyok! – gondolta magában Misi.

A gombnyomás után a lift elindult. A fiú újra ábrándozni kezdett.

– Ilyen lehet, amikor kilövés előtt a pilóták az indítóálláson megközelítik az űrrakétát. Most le kell küzdenünk a nehézségi erőt. Mennyivel gyorsulhatunk? A Holdon csak hatod akkora a tömegvonzás, mint a Földön. Ott könnyebb lenne a liftezés, persze a lépcsőzés is – mosolyodott el magában. Kis idő múlva hirtelen minden elsötétült. Váratlanul és lassítás nélkül állt meg a lift. A fiú egy pillanatra könnyebbnek érezte magát, elvesztette az egyensúlyát, és majdnem elesett. Szíve hevesen dobogott, idegesen turkált a táskájában. Sejtette, hogy áramszünet van, de nem tudta mitévő legyen. A feszült csendet az idős nő hangja törte meg:

– Houston, akadt egy problémánk.

Misi először döbbenten hallgatott, majd néhány másodperc után kapcsolt, és így válaszolt:

– Itt Houston, kérem, mondja el még egyszer!

– Itt Holdbázis – mondta a néni. – Néhány perce meteoritzápor ért minket és a központi energiaellátó egység valószínűleg megsérült, az áramellátás szakadozik.

– Holdbázis, ellenőrizze kérem a napelemtáblák állapotát! – adta ki az utasítást Misi.

– Houston, a napelemek nincsenek feszültség alatt, lehet, hogy megrongálódtak.

– Értem – mondta a fiú. – Próbálja meg beindítani a nukleáris generátort!

– Rendben, a korábbi tesztek megfelelőek voltak, remélem működni fog.

Pár pillanat múlva az idős hölgy újra megszólalt:

– Houston, a generátor beindítása sikeres volt.

– Holdbázis, most legfontosabb a meghibásodott egység mielőbbi javítása. Van információjuk a becsapódások pontos helyéről? Van lehetőség a meteoritok vizsgálatára? – folytatta a párbeszédet Misi.

– Kiküldhetünk egy holdjárót a keresésére és két ember mintát vehet a becsapódott anyagokból – javasolta a hölgy.

– Megfelelő, máris kezdjék el a károk felmérését, és az előkészületeket! – adta ki az utasítást a fiú.

Időközben visszajött az áram és újra világos lett a liftben, ismét emelkedni kezdtek. Az idős néni a padlón ült, a táskája mellette hevert kiborulva. Misi, amikor meglátta, ijedten kérdezte:

– Megütötte magát? Tudok segíteni? – és leguggolt az asszony mellé a padlóra.

– Nem fáj semmim – felelte a hölgy –, de nem biztos, hogy fel tudok állni. Most azonban a legfontosabb, hogy őrizzük meg a nyugalmunkat.

– Nem találom a telefonom, a néninek van esetleg? – kérdezte Misi bátortalanul.

– Igen, de úgy látom, nem működik. Lehet, hogy megsérült, amikor elestem, vagy csak egyszerűen lemerült.

Az ötödik emeletet elérve érezték, hogy a lift lassan megállt, az ajtók azonban nem nyíltak ki.

– Nehogy feszegesd az ajtót – mondta a hölgy –, csak ártasz vele!

– Talán elégett a szénkefe és ezért nem működik az ajtónyitó motor – gondolkodott hangosan a fiú.

Misi ekkor vette észre a vészcsengő gombját. Eddig nem tudta volna használni, mert áramszünetben nem működik, de most gyorsan megnyomta. A csengő hangja halkan szólt a távolban. A fiú még egyszer megnyomta a gombot.

– Lehet, hogy többet ér, ha dörömbölünk – javasolta a néni.

– Nem rossz ötlet – válaszolta a fiú –, majd én csinálom, maga ne mozogjon!

A fiú megpróbált kikukucskálni az ajtók közötti résen, de nem sokat látott. A lift a lépcsőház mellett volt, elég eldugott helyen. Ha nem jön senki arra, kis esélyük van, hogy észreveszi őket valaki. Misi többször is megütötte öklével a fémajtót, bízva benne, hogy meghallják a dörömbölését. A keze végül már sajgott a sok ütéstől. Kiabált is, de hangját elnyelte a lift zárt tere.

– Ha puszta kézzel ütöd az ajtót, az ajtó is üt téged – csóválta fejét a néni. – Tudod, erő–ellenerő törvénye. Miért nem próbálod meg inkább ezzel? – és egy összecsukható ernyőt nyomott a fiú kezébe.

– De kérlek, azért vigyázz rá! – nevetett az asszony.

Misi kezébe vette az ernyőt, és megforgatta. Régi, összecsukható ernyő volt fém véggel. Ezzel valóban sokkal jobban lehetett verni az ajtót, mert ütés közben a két fém élesen csendült egymáson. Az eredmény nem váratott sokáig magára. A portás, aki szintén észlelte az áramszünetet, és hallotta a földszinten a vészcsengőt, végül a segítségükre sietett. Igaz, kicsit lassan, mert azért az ötödik emelet mégiscsak magasan van gyalog. A lifthez érve bekiabált hozzájuk:

– Minden rendben? Csak semmi pánik, már úton vannak a tűzoltók. Szóltam nekik, hogy jöjjenek és feszítsék ki az ajtót.

Amíg a tűzoltók megérkeztek, Misi és az idős hölgy ismét elkezdett beszélgetni:

– Mi történt aztán a Holdbázison? – kérdezte kíváncsian Misi.

– A legénység két tagja megtalálta a meteoritokat – mesélte a néni. – A bázison maradt többi öt ember az elmúlt hónapokban már akkora sugárzást kapott a Holdon, hogy ők nem vállalhatták a küldetést. A Holdnak ugyanis vékony a légköre, és nincs mágneses mezeje sem, mint a Földnek, így nem tudja kivédeni a világűrből jövő káros sugárzásokat.

– Milyen sugárzás? És miért káros? – kérdezte Misi.

– Kozmikus sugárzás. Az élő szövetekbe hatolva roncsolja azokat, rövid és hosszú távú károsodást okozva – válaszolta az idős asszony.

– Nem lehet ezt valahogyan kivédeni? – kérdezte a fiú.

– Nagy sűrűségű anyagok elnyelik a káros sugárzásokat, de...

– Arany, ezüst, ólom – sorolta lelkesen Misi.

– Igen, ezek tényleg nagy sűrűségű anyagok, de kétlem, hogy ólom- vagy aranyrétegű űrruha létezne. Inkább figyelnek, hogy ne legyenek az űrhajósok sokáig kitéve a sugárzásnak.

– És mit tartalmazott a becsapódott meteorit? – folytatta a kérdezősködést Misi.

– Leginkább vasat, nikkelt és egy kis kobaltot – válaszolta az asszony.

Hosszú csend következett.

– Csalódott vagy? – kérdezte a néni, majd így folytatta:

– A Holdbázis viszont többféle küldetést is teljesít. Vizet keresnek, héliumizotópot és ritka földfémeket. A vízből rakéta-üzemanyagot akarnak előállítani a marsi expedíciókhoz, a hélium a fúziós reaktorokhoz kell, a ritka földfémek pedig a számítástechnikai eszközökhöz.

– És sikerrel jártak? – kérdezte Misi, de már nem tudott válaszolni a néni, mert megjöttek a tűzoltók. Az ajtót egykettőre felfeszítették, és a hölgyet óvatosan kiemelték a liftből.

Misi aggódott, és persze érdekelte a történet vége is, ezért elkísérte az idős asszonyt a kórházba. Kiderült, hogy a néninek eltörött a lába, így meg kellett műteni. A fiú aznap elég későn ért haza, a szülei már nagyon izgultak érte. Amikor azonban hallották, mi történt, megengedték, hogy másnap meglátogassa a kórházban a nénit. Julika, így hívták az idős asszonyt, már várta őt. Amikor Misi belépett a kórterembe, ő huncutul a fiúra nézett, és így szólt:

– Houston, tudta, hogy az űrhajósokat csontritkulás is fenyegeti? – és a begipszelt lábára mutatott.

– Nem tudtam, kérem, tegyen róla jelentést! – válaszolta nevetve a fiú, miközben úgy érezte, hogy olyat talált, amit a mélyűr és a legtávolabbi csillagok titkai sem tudnak felülmúlni. Biztos volt benne, hogy még rengeteg kalandban lesz részük, és sugárzó arccal ült le a néni ágya mellé.