Ugrás a tartalomra

tettmesepalyazat@richter.hu

A három Vitaminus

Szerző
Deák Lóránt

Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, élt egy öreg király, s volt annak három leánya. A király nagyon szerette a lányait, de úgy érezte, hiába próbál a kedvükre tenni, valami mégiscsak szomorítja őket.

Egy napon a király úgy döntött, eljött az idő, hogy férjhez adja lányait. Kihirdette királyságában, hogy szívesen látja a kérőket, akik boldoggá tudnák tenni lányait.

A kérők ezrével érkeztek a szélrózsa minden irányából. Amint azonban a kérők meglátták a sápadt királylányokat, rögtön sarkon fordultak, és elfutottak oda, ahonnan jöttek.

Nagyon furcsállta ezt a király, sőt meg is sértődött. Amikor az utolsó kérő is sarkon akart fordulni, a király útját állta:

– Miért nem akarja elvenni senki sem a lányaimat? – kérdezte a legényt.

Az összeszedte minden bátorságát, és tapintatosan, hogy meg ne bántsa őfelségét, elárulta az igazságot.

– Legnagyobb lánya a világ legszebb lánya lehetne, ha nem zárkózna be sötét szobájába, ha napsugár érhetné hamvas bőrét. Ha meggyógyulna, csontjai olyan erősek lennének, mint királysága sziklái, fogai pedig, mint a legnemesebb gyöngyök.

– Ha igazat mondasz, bizonyítsd be! Ha nem jársz sikerrel, fejedet vétetem.

A legény füttyentett egy nagyot, mire hangos lódobogás zaja verte fel a palota csendjét. Kisvártatva megjelent egy napbarnított bőrű dalia, napsugaras mintájú süveggel a fején.

– Jó egészséget, király uram! Én vagyok Vitaminus Dániel, szólítson csak D-vitaminnak! Jöttem meggyógyítani a lányát. Hol találom?

– A harmadik, legmagasabb torony sötét szobájában szomorkodik. Ha valóban meg tudod gyógyítani és boldoggá teszed, tiéd a keze és harmad királyságom.

D-vitamin felment a toronyba, ölébe vette a királylányt és a palota legnapfényesebb virágoskertjében, napsugarakban fürdette meg. A lány majd kicsattant az egészségtől, rá sem lehetett ismerni, olyan erős és üde lett, mint eső után a leggyönyörűbb virág a király kertjében.

A király ámult-bámult, azt kívánta, bárcsak a középső lányát is boldognak láthatná! Megparancsolta hát a legénynek, hogy árulja el, miért nem talál kérőt a középső lánya számára?

– Középső lánya a világ legokosabb lánya lehetne, ha nem lenne mindig fáradt, kimerült. Egész nap csak ásítozik, szemeit sötét karikák csúfítják, pedig ha meggyógyulna, okos tekintete beragyoghatná a királyságot, éles eszével nagy segítségére lehetne Őfelségének.

– Ha valóban így van, bizonyítsd be! Ha nem jársz sikerrel, fejedet vétetem.

A legény ismét füttyentett egy nagyot. Megremegett a föld a közeledő lódobogástól. A lovon egy sárga kabátos dalia ült, fején citromillatú süveget viselt. Meghajolt a király előtt és bemutatkozott.

– Jó egészséget, király uram! Én vagyok Vitaminus Cecil. Szólítson csak C-vitaminnak, jöttem meggyógyítani a lányát. Hol találom?

– A szobájában alszik, a középső toronyban. Ha valóban meg tudod gyógyítani és boldoggá teszed, tiéd a keze és a harmad királyságom.

C-vitamin felment a toronyba, felébresztette a királylányt, és ölben levitte a király híresen gazdag kertjébe. A dalia almából, citromból, narancsból és sok-sok finom zöldségből készített ínycsiklandó falatokkal kínálta a királylányt. A király nagyon boldog volt, amikor látta, hogy lánya arca minden falattal egyre ragyogóbb és vidámabb lett.

A király boldogsága még nem volt teljes. Szerette volna, ha a legkisebb lányát is férjhez adhatná. Megparancsolta hát a legénynek, hogy segítsen neki is kérőt találni.

– Legény! Fejedet már nem vétetem, de ha a harmadik lányomat is meggyógyíttatod, három véka aranyat kapsz fizetségül. Ha nem, nem látsz tőlem egy garast sem.

– Király uram! Lánya a legszebb és legélesebb szemű lesz az egész királyságban, ellát majd az Óperenciás-tengerig is!

A legény füttyentett egy óriásit, mire egy vörös hajú dalia, sárgarépa formájú süveggel a fején, lóháton, hangos nyerítéssel vágtatott be a palota udvarába. Meghajolva köszönt a királynak, majd bemutatkozott.

– Jó egészséget, király uram! Én vagyok Vitaminus Alfréd, szólítson csak...

– A-vitaminnak? – dörmögött a király, majd komolyra fordította a szót. – A legkisebb lányomat a harmadik toronyban találod, bízom benne, hogy meg tudod gyógyítani és boldoggá teszed. Neked adom a kezét és harmad királyságom, ha teljesíted kérésem.

A-vitamin felment a toronyba, közelebb lépett a királylányhoz, hogy az jobban szemügyre vehesse őt, majd ölbe kapta, és elvitte a palota legfehérebb szőrű teheneihez, amelyek a legtáplálóbb tejet adják az egész királyságban. A királylány megivott három bögrével a finom tejből, majd a veteményeskertben sárgarépát és zöldborsót csemegéztek. A legkisebb királylány arca ragyogott az örömtől, miután néhány próbálkozás után ellátott az Óperenciás-tengerig, sőt az Üveghegyen túlra is.

A király boldogsága határtalan volt. Mindhárom lánya ragyogott, náluk tündöklőbb és szebb királylányokat még nem láttak.

Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, a legény is megkapta három véka aranyát, s felajánlotta örökös szolgálatát a királynak.

Itt a vége, fuss el véle, egyél vitamint délebédre!

TETT mese 1. helyezett 1. korcsoport 2022