Aranyhegyektől Holló Herceg országáig
Messze, messze, az Aranyhegyek tövében állt egy takaros házacska. Itt élt az öreg kőfaragó a lányával, Azarral. Egy viharos éjszaka három fenyegető árny landolt a ház előtt. Hej, támasztottak azok akkora szelet, földrengést és tüzet, ami még soha nem volt! Olyan égiháború, villámlás kerekedett, hogy nappali fény töltötte be a ház előtti lapályt. A kis lakot elsöpörte a pusztítás a föld színéről és a három bestia elragadta a kőfaragót. Azar búnak adta a fejét. Most mit csináljon? Se apja, se anyja, se háza. Ahogy így kesergett, odarepült hat hattyú és elkezdtek beszélgetni:
– Hallottátok a hírt? A három sárkányfivér: Szélfúvó, Tűzgyújtó és Földrengető viszi a kőfaragót.
– És hova viszik?
– Fogták és vitték Holló Herceg országába, Gyémántfa egy termébe.
– Mit akarnak vele csinálni?
– Ki akarják vele faragtatni a Nagy Obszidiánból a Londsdaleit gyapjújú bárányt, hogy abból elkészíthessék páncéljukat. Így legyőzhetik Holló Herceget.
Mikor ezt meghallotta Azar, felkapta fejét. Nincs minden elveszve! Még aznap útra kerekedett és mivel nem tudta, hol van Gyémántfa, elindult az Aranyhegyek felé. Hét nap s hét éjjel megállás nélkül ment, mígnem elérkezett egy szörnyen sűrű erdőhöz. Tanácstalanul nézett jobbra-balra, de mintha végtelen lett volna a rengeteg. Hogyan jusson át rajta? Amint így töpreng, látja, hogy egy alak válik ki a sűrűből. Girhes, fekete csikó volt. Bordáit egyenként megszámlálhatta volna, de ami igazán megriasztotta, hogy az oldalából lilás füst szállt.
– Kérlek, segíts rajtam, leány!
– Hogyan, lovacska? – Azar nagyon megsajnálta az állatot.
– Hűts le!
– De hát nincs a közelben semmi hideg dolog!
– A víz is jó.
Szerencséjükre ott folyt egy patak. Azar lelocsolta a csikót, és láss csodát! Kis idő elteltével visszanyerte szilárd formáját a lila füst.
– Jó tett helyébe jót várj! – szólt a ló. – A nevem Jód. Tudom, hogy Gyémántfára tartasz, de ítéletnapig sem jutnál oda. Elviszlek, de hogy elvihesselek, kell egy borszeszégő.
Azar kutakodni kezdett zsebében és előhúzott egyet:
– Itt van, de miért kell?
– Mert csakis szublimálással tudunk eljutni oda. A hőtől átváltozom lila gőzzé és a szelek szárnyán mehetünk.
A ló fejére rakta az égőt, meggyújtotta és kis idő múlva valóban gőzként lebegett előtte Jód:
– Induljunk, kisgazdám! Kapaszkodj meg jól, mert átszeljük az Aranyhegyeket!
Három napon keresztül szálltak a hegyeken át. A végén már káprázott a szemük a nagy ragyogástól, mikor hirtelen egy ezüstpalota csillant meg a fényben. Leszálltak az épület előtt, Azar pedig visszaváltoztatta Jódot.
– Hol vagyunk, lovacskám?
– Nem tudom, gazdám!
Hirtelen egy ezüst ördög lépett elő:
– Mit keresel itt, Azar, ahol emberfia nem jár? Tán bálvánnyá akarsz válni?
– Én Gyémántfát keresem! Nem tudod, merre találom?
Az ördögöt meglepte a lány határozottsága. Hangja kedvessé vált:
– Bátornak bátor vagy! Tudom, hogy hol van, amit keresel, de felelned kell három kérdésre, amire én nem tudom a választ!
– Állok elébe. – Azar kész volt mindenre.
– Rendben! De ha nem sikerül, ezüstszoborrá változtatlak! Első kérdésem: miért van az, hogy a Göncöl vezet minket éjszaka?
Ezt apja már mondta Azarnak:
– A Göncöl rúdja az Esthajnalcsillagra mutat.
– Jó. A következő kérdésem: miért ragyog a Hold?
– A Holdnak igazából nincs fénye, csak a Napét veri vissza.
– Ez igen! Íme, az utolsó: mi az ezüst?
Azar elakadt. Jód gyorsan válaszolt:
– Tömören összefoglalva: egy elem, pontosabban nemesfém. Értékes anyag.
Az ördög hálásan elmosolyodott:
– Köszönöm! Most már tudom ezeket. Elmondom, hol van Gyémántfa: kövessétek Kénsav folyót, míg egy hídhoz nem értek. Itt lakik Alakváltó Banya, aki bármilyen állattá képes változni és változtatni. Nem fog titeket átengedni. Ha legyőzitek, elétek tárul Kőzet Erdő, amin nehéz átvergődni. Azon túl áll Holló Herceg országa és Gyémántfa. Ez a segítségetekre lesz.
Egy térképet, egy lencsét és egy elefántbőrt nyújtott át nekik. Azar megköszönte az ördögnek, szublimálta Jódot, és ismét szálltak az égen. Kiérve az Aranyhegyek közül könnyedén megtalálták Kénsav folyót. Ijesztő látvány tárult eléjük. Ott tekergett a folyó alattuk színtelenül, átlátszóan, de körülötte a táj teljesen kihalt volt. Sehol egy növény, sehol egy állat. Azar a savból eltett egy keveset. Kénsav folyót követve elértek a hídhoz, ami mellett állt egy ház.
– Itt lakik Alakváltó Banya, kisgazdám!
– Látom, lovacskám. De hol van ő?
Ekkor fülsértő rikácsolás hallatszott a ház felől:
– Ki zavar engem? Mindjárt gyűrűsférget csinálok belőle!
Előlépett a hang gazdája is. Milyen csúnya volt! Görbe kulcsként állt előttük, orra a térdét verte kis híján, halottsápadt arca megrepedezett, mint a ház fala.
– Á, te vagy az, Azar? Te törsz rám?
– Át akarunk menni a hídon!
– Azt nem engedem! Birokra!
– Gyerünk!
A banya oroszlánná alakult, és támadt. Na, de Azar sem azért hallgatta már hét napja Jód tanításait, hogy megijedjen! Azokat az ötcentis karmokat csakis elefántbőr állíthatja meg! Hirtelenjében előrántotta a bőrt, amin megakadt a banya. Dühében harapta, rágta, de eredménytelenül. Most Azar jött: ráborította a bőrt az oroszlánra, és a földre döntötte. Az Alakváltó Banya se volt rest! Fekete mambává válva kikúszott a csapdából, és mart. Jód még idejében elkapta a kígyó fejét, és mint a krokodil a halálforgásával az áldozatát, úgy csapta a földhöz jó párszor. A jelenet végére a banya hirtelen ezer madárrá válva szétrepült. Az egyik megszólalt:
– Köszönjük! Minket tartott fogva ez a matróna! Mi majd mutatjuk az utat Kőzet Erdő felé.
Követték a madárrajt. Egyszer csak azt vették észre, hogy az ég vörös színben ragyog, előttük pedig hegynyi magasságban monumentális fák magasodtak. Mindegyik növény különböző kőzetből állt. Az ezüst ördög nem viccelt: ezen a rengetegen jóformán senki és semmi nem hatolhatott át. A madarak visszafordultak:
– Csak eddig mehetünk! Sok szerencsét nektek!
– Jód, innentől kezdve gyalog folytatjuk utunkat!
– Igen, gazdám!
Óvatosan bemerészkedtek az erdőbe. Alig mentek pár ölnyit, már egy márványfa zárta el útjukat.
– Ezen hogyan jutunk át, lovacskám?
– Öntsd rá a kénsavat, kis gazdám!
Jód tanácsára Azar lelocsolta savval a fa gyökerét. Az pezsegni kezdett, és lassan nyöszörögve kidőlt.
– Látod? A kénsav sok mindent old!
– Látom. Menjünk tovább!
Beljebb hatoltak az erdőben. Találtak egy olajtavat. Azar ebből is elrakott egy keveset. Aztán leszállt az éj koromfeketén. Eltévedtek. Csak a borszeszégő lángja világított.
– Talán a térkép használ valamit – vette elő Azar.
Kiterítette, de csalódására csak kövek voltak rajta, jelzésekkel. Ekkor valamit észrevett:
– Jód, ha azok ott vulkáni kőzetek, akkor a térkép ehhez az erdőhöz készült!
– Tényleg! Kövessük a jeleket!
– Két mészkőbokornál balra, hét bazaltfánál jobbra és végül tizenkét gránitfenyőn kell keresztülmennünk.
Az utazók lassan, de biztosan kijutottak délelőttre az erdőből. Vörös Nap tündöklött az égen, mely megvilágította Gyémántfát. Ez igazából egy hatalmas, sudár hegyként állt az ország közepén. Egyenest odaszálltak. És valóban: a kőfaragó ott dolgozott a félig kivájt Nagy Obszidiánnál.
– Édesapám! Hát tényleg él! – Azar azt se tudta, hova legyen örömében, mikor átölelte.
– Lányom, te mit keresel itt?
– Jöttem téged megmenteni!
– Az bajos lesz, mert a három sárkány őriz engem.
Abban a pillanatban éktelen ordítás töltötte be a barlangot:
– Azar szagát érzem, vagy képzelődöm?
– Én vagyok az! – állt elő a lány.
A bejáratban megjelent a három fivér feje:
– Most aztán elkapunk téged!
Azar és Jód már a levegőt szelte. Utánuk a három bestia. Szélfúvó messze megelőzte testvéreit.
– Gazdám, te is érzed ezt a szelet?
– Érzem, lovacskám! Szélfúvó jön mögöttünk!
– Tartsd a nap felé a lencsét!
Azar odatartotta és hirtelen tűz lobbant fel alul. A felmelegedett levegőtől Szélfúvó könnyűvé vált, és felemelkedett a magasba.
– Mi süti a farom, gazdám?
– Hú, Tűzgyújtó jön utánunk!
– Vesd hátra a térképet!
A lány hátravetette. A térképből kinőtt Kőzet Erdő, amibe belegabalyodott Tűzgyújtó. Dühében okádta a lángot mindenfele. Ennek eredménye az lett, hogy a kidőlt fák alá szorult. Ekkor a semmiből ezer meg ezer holló jelent meg. Csőreikben vízzel teli korsókat hoztak és ráöntötték a sárkányra. Meghalt a második fivér is. A madarak egy emberré váltak. Azar felismerte: ő volt Holló Herceg.
– Mi piszkálja a hátam, gazdám?
– Itt van Földrengető!
– Dobd hátra az olajat!
Azar hátradobta az olajat Földrengetőre. Az olaj beterítette a szörny fejét.
– Most gyújtsd meg a borszeszégőt és vesd rá!
Amint az olaj és a tűz érintkeztek, hatalmas láng lobbant fel Földrengetőn. Elpusztult a harmadik sárkány is. Az emberek örömujjongásban törtek ki. Holló Herceg így szólt Azarhoz:
– Ki vagy, aki megmentett minket?
– Az én nevem Azar.
– Köszönöm neked, Azar. Országomat régóta félelemben tartotta a három sárkányfivér. Mivel hálálhatnám ezt meg?
– Én csupán a Lonsdaleit gyapjújú bárányt kérem emlékül.
– Legyen hát a tied!
Nagy ünnepet szerveztek, hét napig tartott. Azar és apja Holló Herceghez költöztek. Aki nem hiszi, kutasson utána!
