Mese a félelemről és a szomorúságról

Anya azt mesélte, a gyerekek sok mindentől félnek, de amióta a világ világ, leginkább a sötétségtől rettegnek. Anya azt is mondta, hogy a sötétben nem jól látjuk a dolgokat, és képesek vagyunk elhinni bármit róluk. Nappal minden szebb lesz, jelentette ki Anya szelíd, csöndes hangján, és még hozzátette, hogy Peti tartson az ágya melletti kisasztalon egy elemlámpát.

A hegyek között egy kisvárosban, az erdőszélen laktak. Peti, amikor még kicsi volt, azt gondolta, hogy Apa ennek a vidéknek a királya, Anya pedig a királynője, és akkoriban érezte, hogy nem történhet semmi rossz, ezért nem is félt. Viszont amikor felső tagozatba került, és ötödikes lett, csak megtörtént a rossz, az idilli nyugalom és a királyság szétesett, és utána rájött, hogy az emeleten lévő szobácskája éjjel életveszélyes hely.

Már kora délután rettegve gondolt a lefekvés idejére, de amikor Piros Szemű Apa, Mindig Szótlan Apa, Tévét Bámuló Apa fáradtan megkérte, hogy mosson fogat, görcsbe rándult a gyomra. Felballagott az emeleti mosdóba, és jó lassan végezte el az alvás előtti készülődés szakaszait. Alaposan megmosta a fogát. Lezuhanyozott. Megtörülközött. Anya tanácsára tiszta pizsamát vett elő a szekrényéből. Aztán mivel nem lehetet tovább húzni a dolgot, bement a játékokkal teli szobájába.

Az ablaka az erdő magas, sötét fáira nézett. A legközelebbi tölgyek szinte simogatták águkkal az ablaküveget. A Hold ezüstös fénye ellen behúzta a függönyt, de nem ez volt az álmatlanságának okozója. Hanem a félelem, ami azonnal megrohanta, ahogy ágyba bújt. Néha feljött a Keveset Beszélő Apa, és puszit nyomott a homlokára. Máskor Anya bekapcsolt neki tengerzúgást vagy más nyugtató hangokat. De a vége mindig ugyanaz volt: feküdt a hátán, és figyelte a sötétben rejtőző szörnyeket.

Amik – bármit is állítson Anya – nagyon is valóságosak voltak. Hisz motoztak, szörcsögtek, hangokat adtak ki magukból. Néha közeledtek Peti felé, máskor visszahúzódtak az éjszakai sötétségbe. Viszont, mikor Peti bekapcsolta az elemlámpáját, és rájuk világított, akkor minden egyes alkalommal eliszkoltak, eltűntek, bebújtak a bútorok mögé, az ágya alá vagy valami repedésbe a falon. Soha nem néztek a szemébe, ahogy Apa se mostanában, de nem is kellett, elég, hogy voltak.

– A képzeleted játszik veled – mondta neki Anya másnap reggel. – Szerintem nagyon élénk fantáziájú kisfiú vagy.

Peti hallgatott, nem tudott erre mit válaszolni, mert igaz volt. Jó jegyeket kapott a fogalmazásaira. Gyakran órákig eljátszott egy kis fadarabbal és egy kaviccsal az udvaron. A fejében a házuk egy várkastéllyá változott, és a környező dombokon sárkányok éltek. A föld alatt kincsek rejtőztek, amiket soha nem talált meg, de Apa leszidta őt, hogy miért bolygatta meg Anya veteményeseit.

Sajnos a képzelete ellen nem tehetett semmit. Az éjszakák egyre hosszabbodtak, ahogy az őszből tél lett, és a meleg szoba homályos odúiban új szörnyek jelentek meg. Peti egyre kevesebbet aludt. Szeme vörösebb lett, mint Apáé esténként, nem koncentrált az órákon, jegyei rosszabbak lettek. Apa beszélt az osztályfőnökével a dologról, de azután nem történt semmi. Peti nem bírta neki elmondani, hogy mindennek az oka a félelmetes szörnyek a szobájában. Tudta, Apa kinevetné, vagy – ami még rosszabb – elvinné ismét a pszichológus nénihez, aki mindenféle furcsa kérdéseket tenne fel neki.

Peti ezt nem akarta.

Mikor a dolog már odáig fajult, hogy Peti egészen a hajnal első napsugaráig nyitott szemekkel és állig felhúzott takaróval feküdt az ágyában, Anya nem bírta tovább, és megkérdezte:

– Tulajdonképpen miféle szörnyek ezek?

Szombat reggel volt, a kisfiú bágyadtan rajzolgatott íróasztalánál. Kipillantott az erdőre, majd behunyta a szemét, és visszaemlékezett az éjszaka eseményeire.

– Az egyik, akit Korgónak hívok, a falban él – magyarázta csöndesen. – Azért neveztem el így, mert szerintem gyerekeket eszik, de mostanában üres a hasa, és éjjel folyton korog.

Anya elgondolkodott, majd próbálta utánozni Korgó hangját. Elég jól ment neki.

– Így csinálta? – kérdezte, mire Peti bólintott, aztán eszébe jutott, ez kevés így, ezért kis is mondta: – Igen.

– Hát ez egyszerű – örvendezett Anya. – A fűtés meleg víz keringetésével történik a házban, ugye?

– Igen – válaszolt Peti.

– Akkor a vizet egy szivattyú hajtja odalenn a pincében.

Petinek eszébe jutott a krumpliszagú sötét szoba, és megborzongott.

– Amikor a hőmérséklet megfelelő, a szivattyú leáll. Ilyenkor a lassuló vízben örvények és buborékok keletkeznek. Ezeknek a hangját hallhatod éjjel. Hidd el, nem a szörnyeteg korog, csak a csővezeték üregeiben képződik ez a hang, mint egy éhes gyomorban.

Peti eltűnődött, és eszébe jutott, hogy valóban van összefüggés a dolgok közt, mert mielőtt Korgó elkezd morogni, hallja, hogy odalenn apja lekapcsolja a fűtést szabályozó termosztátot.

– Hiszek neked – mondta megkönnyebbülve, majd eszébe jutott a másik félelme:

– És mi a helyzet Árnyékkal?

– Ő kicsoda? – kérdezte kíváncsian Anya.

Árnyék akkor jelenik meg, mikor lekapcsolja a villanyt. Az ablak melletti székben ül. Egy nagy, sötét gomolyag. Ha Peti jobban elkezdte figyelni, aprókat mocorgott. Csakis arra várhatott, hogy a kisfiú elaludjon, és abban a pillanatban rávesse magát. Árnyék volt a másik oka Peti rossz éjszakáinak.

– Várjunk csak! – tűnődött Anya. – Az biztos, hogy az ablakon jön be némi fény éjjel, ugye?

– Talán a Holdnak a fénye – hagyta jóvá Peti.

– Az emberi látás úgy működik, hogy ha van némi fényforrás, akkor a környezetében lévő sötétebb dolgok jóval feketébbnek tűnnek a szemnek. Ez a kontraszt. Árnyék egyszerűen csak a Hold fénye miatt jelenik meg a fotelben, hidd el.

– És mitől mozgolódik? – makacskodott Peti.

– Azt hiszem, ennek oka a látás mechanizmusa – folytatta Anya magabiztosan. – Ha valamit nagyon figyelünk, ha valamire nagyon fókuszálunk, akkor a szemizmok akaratlan, gyors rángatózása miatt az a dolog – látszólag – elkezd aprókat mocorogni, megrándul. Ez történik veled is, amikor a karosszékben figyeled a sötétséget. Úgy érzed, megmoccan, noha csak a szemed tréfál meg. Ugyanez történik, ha nagyon sokáig bámulsz egy fényképet. A rajta lévő alak előbb-utóbb kacsintani fog, vagy megbillenti fejét.

Peti hallgatott, láthatólag nem győzte meg a dolog, ezért Anya még hozzátette:

– Próbáld ki ma éjjel! Ne a karosszéket figyeld, hanem az egész sarkot az ablak mellett!

Peti így is tett. Mikor elérkezett a lefekvés ideje, a hátán fekve hallgatta a fűtéscsövekben bugyborékoló barátságos hangokat, majd kis várakozás után felkönyökölt, Árnyékra nézett, de úgy, hogy nemcsak őt, hanem a körülötte lévő berendezéseket is figyelte. És Anyának igaza lett. Most, hogy mindenre egyszerre koncentrált, Árnyék nem moccant, sőt tulajdonképp nem is létezett, csak a székben lévő feketeség maradt, vagyis egy árnyék.

Hátravolt még a legfélelmetesebb, a Boszorkány. Peti azért nevezte így el, mert egy mesebeli gonosz öregasszonyra hasonlított leginkább.

– A Boszorkány az ablakom alatt ül egész éjjel – magyarázta másnap Anyának. Szép, verőfényes novemberi nap volt, Peti a leveleket söpörte össze az udvaron Apa kérésére. Mutatta is Anyának:

– Ott, a műanyag tetőn ül, a terasz felett. Arra ébredek, hogy elroppantja a hosszú, sárga körmét – bólogatott. A vastag műanyag tető valóban olyan erősnek tűnt, ami elbírja a Boszorkány súlyát, aki felkapaszkodik rá éjjel, néha beles az alvó kisfiúra, és amikor elérkezik a megfelelő pillanat, elkezdi rágni hosszú körmeit.

– Ez érdekes – jegyezte meg Anya bizonytalanul. – Minden este hallod őt? – kérdezte aztán.

– Nem – ismerte el Peti. – Biztos van, amikor nem tud idejönni. Más gyerekekhez is megy.

Anya ebben nem volt biztos, de másnap megkérdezte, hogy az éjjel volt-e körömrágás. Peti szomorúan bólintott. A reggeli kakaóját kavargatta, kialvatlan, vörös szemekkel bámulva az asztal terítőjén lévő virágokat:

– Utána sokig nem tudtam elaludni – ismerte be.

Odakint sötétszürke felhők borították be az eget és hideg szél süvített, vagyis nagyon elromlott az idő.

– A mai átlaghőmérséklet nyolc fok lesz és napsütés nem várható – jegyezte meg Anya. – Szerintem ma éjjel nem jön a Boszorkányod – tette hozzá magabiztosan.

– Miért? – kérdezte kíváncsian Peti, de Anya titokzatoskodott, azt mondta, várják ki a következő reggelt.

Másnap Peti kipihenten ébredt. A reggeli Nap fénye megsimogatta arcát, ahogy édesanyja ujjai tették volna.

– Na, mit mondtam? – kérdezte tőle aztán Anya a reggeli után, mikor a kisfiú kedvenc rajzfilmjét nézte. Vasárnap volt, Rosszkedvű Apa futni ment, így egyedül voltak a házban.

– Honnan tudtad? – kérdezte tőle Peti.

– Menjünk ki hátra, az ablakod alá! – kérte őt Anya, mire Peti felugrott, és vette kabátját. Odakint úgy állt meg az udvaron, hogy lássa az ablakát.

– A te Boszorkányodat hőtágulásnak nevezik – mondta Anya. – A hőtágulás az, amikor az anyag atomjai közt a meleg hatására a távolság növekszik. Vagyis a dolgok picit nagyobbak lesznek. Mikor lehűlnek, akkor meg visszazsugorodnak. Ugye látod a vastag műanyagot, ami az ablakod alatt van?

– A terasz teteje – bólintott Peti.

– Egész nap éri a Nap fénye és melege. Már ha napos az idő és meleg a levegő – magyarázta Anya. – Éjszaka a levegő lehűl. A felmelegedett műanyag éjszaka összezsugorodik, de mivel le van csavarozva, pár helyen feszültség keletkezik, ahol az anyag megfeszül, emiatt csak pattanva tud kiegyenesedni. Mindezt a hőtágulás okozza.

– És amikor nem süt a Nap, mint tegnap, akkor nem hallom a Boszorkányt, mivel nem pattog a műanyag – zárta le diadalmasan Peti a magyarázatot.

– Látod?! – kérdezte Anya elégedetten. – Minden szörnyet elűztünk.

Valóban így volt, de persze a Szomorúságot nem tudták elkergetni. Őmiatta volt Apa a pszichológusnál futás helyett ezen a délelőttön. Annál a doktornőnél, aki Petivel is beszélgetett.  Apa elmondta neki, hogy sokat javult a helyzet.

– Ezek szerint bevált az applikáció – bólogatott a nő. – Nagyon örülök neki, mivel én is részt vettem a fejlesztésében.

– Igen – sóhajtott Apa. – Peti nagyon szereti az Anyát.

– Sok ezer gyászoló családtagnak segített szerte a világon – mondta a pszichológus. – Van persze egy Apa verziója is – tette hozzá.

– Nem is tudom, hogy bírtuk volna ki az elmúlt hónapokat nélküle – jegyezte meg Apa elgondolkodva. – Bevallom, mióta a feleségem meghalt, kissé elhanyagoltam Petit. De Anya segített. Nagyon közel került a fiamhoz, azt hiszem, Peti megosztja vele a legbelsőbb érzéseit is.

– Az Anya nevű app nem mindentudó – vetette ellen a nő. – És nem pótolja a szülő hiányát. Petinek szüksége lesz magára is. A gépek csak ideig-óráig tudnak társaink lenni. Ebben a korban nagyon sok kérdés merül fel egy kisgyerekben, szorongások, félelmek. Anya csak arra képes, hogy a telefon mikrofonja és kamerája segítségével észlelje, megértse és megoldja a kisebb problémákat. Racionálisan gondolkodik, hisz gép. Az érzelmeket viszont önnek kell megélnie Petivel. Minél több időt együtt tölteni – ez most a legfontosabb.

Apa lehajtotta a fejét:

– Tudom.

A doktornő várt, majd halkan hozzátette:

– Esténként, mikor Peti lefekszik, mesélhetne neki egyet vagy kettőt a kedvenc meséi közül. Ez egy jó kezdet lenne. A mese.