A különleges orvosság

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, az idegpályák és receptorok földjén élt egyszer egy Szerotonin. Nem volt egyedülálló molekula, de olyan remekül végezte a dolgát, hogy egy szép napon a hatalmas Agykirály magához hívatta.

Meg is érkezett hamarosan a tekervényes palotába. Leborult az Agykirály díszes trónja előtt, és így szólt:

– Felséges Királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom! Miben lehetek szolgálatodra?

– Üdvözöllek, kis Szerotonin. Fontos küldetésem van számodra. Az Agykirályság meggyengült. A nép megfáradt, ránk szállt a bánat. Más országok is ellenünk vannak. Itt van ez az étellel megrakott tarisznya; vedd ezt magadhoz, és indulj útnak! Ha sikeresen segítesz a birodalmon, te és a családod kapjátok jutalmul a leggyönyörűbb lakosztályt a kastélyban.

Elindult hát Szerotonin, idegvégződések sűrű erdein vezetett az útja. Már esteledni kezdett, mikor egy apró fényt vett észre a távolban. Arra vette az irányt, hátha vendégszerető népeket talál. Egy útmenti házikóhoz érkezett. „Tobozmirigy fogadó”: állt a cégéren. Hangos zene-bona hallatszott ki odabentről.

Ahogy belépett, alig hitt a szemének. Zsúfolásig tele volt a kocsma, a melatoninhordókat csapra verték, alig lehetett kilátni a sok üres korsótól a pult mögül. Szerotonin azonban nem törődött a nagy dínom-dánommal; csak egy vánkost szeretett volna a feje alá, hogy megpihenhessen éjszakára.

Tobozmirigy uraság, a kocsmáros derék embernek látszott, de most nem tudta féken tartani a mulatozó társaságot. Kétségbeesve fogta a fejét, mikor Szerotonin megérkezett.

– Adjon Isten, kocsmáros uram! Miért olyan bánatos, mi baj érte?

– Jaj, fiam, ne is kérdezd! Nézd ezt a mulatozó népséget! Három nap, három éjszaka nem pihentem, szüntelenül csak csapoltam. De ezeknek meg se kottyan, vedelik a melatonint megállás nélkül. Agykirályom megharagszik rám, ha ez így folytatódik, de mit tudok tenni? – jajgatott nekikeseredve a kocsmáros.

– Egyet se féljen, majd én segítek magán! – szólt bátran Szerotonin, azzal a társasághoz lépett és hangosan elkiáltotta magát:

– Ide hallgassanak! Én Szerotonin vagyok, az Agykirályság fővárosából érkeztem. Üzenetet hoztam. Mától fogva kizárólag napnyugtakor ihatnak a melatoninból. Most pedig ideje, hogy nyugovóra térjenek.

A társaság gyanakodva méregette Szerotonint. Nem akaródzott otthagyni nekik a sok itókát. Ám, ahogy az utolsó szavakat is kimondta, leküzdhetetlen álmosság tört rájuk. Rögvest szobáikba siettek, álomra hajtották fejüket.

A kocsmáros nem győzött hálálkodni a segítségért. Szerotonin csupán annyit kérdezett: melyik távoli birodalomba vezessen útja, hogy az Agykirálynak segíteni tudjon.

– Azt beszélik – felelte a kocsmáros, – hogy a Mellékvese Hercegség hozta ránk a bajt, ott keresd a megoldást.

Szerotonin elgondolkodott, de hirtelen ólomsúly nehezedett a szemhéjára, egy ültő helyében majdnem elaludt. Gyorsan köszönetet mondott, és elvonult szobája kényelmébe. 

Másnap kora reggel indult is tovább a Mellékvese Hercegség felé. A kocsmáros hálája jeléül megajándékozta egy kis üveg melatoninnal. 

Felszállt a Vérpályára, és az villámsebesen a Mellékvese hercegség kapujához repítette. 

– Most, hogy megérkeztem, utána kell járnom, hogy miért ellenségeskednek velünk ezen a vidéken – mondta magában, azzal belépett.

Rögvest szemet szúrt neki a hatalmas Kéregkastély, Mellékvese Herceg rezidenciája.

– Ott majd választ kapok a kérdésemre – gondolta, azzal nyakába vette a lépcsősort.

Hétszer hetvenhét lépcsőfok vezetett felfelé a kastélyba. Szerotoninról patakokban folyt a veríték. Összeszedte bátorságát, és belépett a palotába; várjon rá bármi, ő szembenéz vele. 

Teremről teremre haladt, de egy árva lélekkel sem találkozott. Végül, a legeslegutolsó kis kamrában rábukkant egy kis kuktára. Az nagy vígan köszöntötte Szerotonint, és megkérdezte, mi járatban van errefelé.

– A Herceget keresem, de egy lélek nem sok, annyit se találtam itt rajtad kívül. Mi történt, miért ilyen üres a palota?

– Ó, jaj –  csüggedt el a kukta, – így megy ez már, amióta a Herceg kihirdette a vészhelyzetet. Azóta minden dolgos kézre szükség van a kortizolműhelyben. Kortizolt kell küldenünk a világ minden tájára. Mostanra már túl sokat készítettünk, elárasztottuk a királyságokat és haragszanak ránk – kesergett.

– Miért nem állítja le a Herceg a sok kortizolt? – csodálkozott Szerotonin.

– Szörnyű baj történt. A Herceg beteg, hosszú ideje csak fekszik. Azt mondják, mégse jön álom a szemére.

– Hol van ő? – kérdezte Szerotonin.

– A trónterem alatt rejtőzik egy szoba. A trón előtt fekvő piros kőre háromszor rá kell ugrani, így nyílik ki a rejtekajtó.

Szerotonin hálásan megköszönte a segítséget. Mindent úgy csinált, ahogy a kukta tanácsolta. Csakugyan lejutott a titkos helyiségbe. A Herceg az ágyon feküdt, rögvest észrevette Szerotonin érkeztét.

– Ki vagy te és mi járatban jöttél? – kérdezte zordan.

– Felség – hajolt meg Szerotonin – azért vagyok itt, hogy segítsek.

A Herceg kissé megenyhült.

– Sokan megpróbálták már, de eddig senkinek sem sikerült – felelte lemondóan. – Erő nincs bennem egy morzsányi se és álom se jön a szememre.

Szerotonin ekkor előhúzta tarisznyájából az apró, melatoninnal töltött üvegcsét. 

– Felség, ezt a gyógyitalt messzi földről hoztam neked – azzal átnyújtotta a flaskát.

– Legyen hát. Ha segít rajtam, teljesítem egy kívánságodat, legyen az bármi. De ha nem, akkor Isten irgalmazzon neked, mert holnap reggel fejedet vétetem.

A Herceg egy húzásra lehajtotta a gyógyitalt.

Alig telt el pár perc és a Herceg máris hortyogott. Három nap múltán, mikor felébredt, makkegészségesnek érezte magát. 

Az egész országban híre ment a Herceg gyors gyógyulásának, és hegyen-völgyön örömünnepet rendeztek. Szerotonin kívánságára leállították a kortizolkészítést, ő is hazafelé indult.

Otthon is nagy mulatság fogadta. Hippokampusz, az Emlékezet Városa felszabadult a kortizoláradattól. Agykirály személyesen köszönte meg Szerotoninnak a birodalom megmentését. Már csak el kellett foglalniuk méltó helyüket családjával a palota legszebb lakosztályában, a Szinapszisban. Ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak. Holnap legyenek Ti vendégeitek!